Környezettudatos állattenyésztés Észak-Borsodban

Környezettudatos állattenyésztés Észak-Borsodban

Munkánk során több olyan fejlesztéssel találkozunk, ami a Vidékfejlesztési Programból valósulhatott meg. De ezek közül kiemelkedik az olyan, amikor az alap mezőgazdasági tevékenység mellett a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság is érvényesül. Ilyen példaértékű vállalkozásra bukkanhatunk Borsod megyében, amikor a felsőnyárádi Innoparkban járunk.


2021. október 11.

Munkánk során több olyan fejlesztéssel találkozunk, ami a Vidékfejlesztési Programból valósulhatott meg. De ezek közül kiemelkedik az olyan, amikor az alap mezőgazdasági tevékenység mellett a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság is érvényesül. Ilyen példaértékű vállalkozásra bukkanhatunk Borsod megyében, amikor a felsőnyárádi Innoparkban járunk.

Miskolctól mindössze 40 km-re északra található Felsőnyárád, ahol a Szuhacsoporthoz tartozó egyik, majd mellette Felsőkelecsényben és Ragályon a két másik szarvasmarhatelep működik.

A tulajdonos, Hercsik István vezetett végig, aki az állattenyésztés, növénytermesztés mellett mesélt az évek alatt általa kitalált és megvalósított példaértékű jó gyakorlatokról is.

„Hiszünk benne, hogy a gyönyörű táj, a stresszmentes és kiváló adottságokkal rendelkező környezet valamint az odaadó munkaerőnk egy olyan egyveleget alkot, melynek eredménye, hogy a munkánk során minden részvevő boldog. Gazdaságunk alapja az Észak-Csereháti térségben található 2200 hektár földterület, mely fele részben szántó, fele részben pedig legelő. Szarvasmarha állományunk jelenleg mintegy 1400 egyed, melyből közel 700 anyatehén. Fajtáját tekintve vörös és fekete Aberdeen Angus. Jelenleg 3 állattartó teleppel rendelkezünk. Célunk hogy egészségesen, stresszmentesen tartott, tenyésztett és vágott szarvasmarháinkból, egyedi, kiváló minőségű marhahússal lássuk el vásárlóinkat. Ennek érdekében a teljes termelési folyamatot ellenőrizzük és kontrolláljuk.”

Az állattartáshoz szükséges takarmányok 100%-át saját maguk termelik meg, csak a takarmány kiegészítőket vásárolják máshonnan. A takarmányozás során külső forrásból származó fehérjehordozót nem használnak fel (GMO mentes takarmányozás), ill. a tehenek és növendék üszők a legelőn nem kapnak semmiféle plusztakarmányt, csak táplálék-kiegészítőket (só, nyomelemek). Étrendjüket 100%-ban a legelőn található fűfélék, növények és gyümölcsök teszik ki.

Takarmányaik minőségére különösen ügyelnek, az állatok csak kiváló minőségű takarmányt kapnak. Növénytermesztésük elsődleges és legfontosabb feladata, az állattartás számára a megfelelő minőségű és mennyiségű szemes-, szálas- és tömegtakarmány megtermelése.

Sok éves tapasztalattal rendelkező szakembereiknek köszönhetően kiváló minőségű termékeket állítanak elő. Ezt támasztja alá, hogy több, mint 18 éve végeznek mezőgazdasági tevékenységet, jelenlegi szántó területük mérete meghaladja az 1100 hektárt.

Egészségesen…

Kiemelten fontosnak tarjuk az egészséges állomány kialakítását, fenntartását valamint az állatok stresszmentes tartását. Ennek alapját képezi az alkalmazott tartásmód és takarmányozás.

És a jövő…

Az elmúlt időszakban megterveztek és engedélyeztettek egy szarvasmarha vágóhidat és feldolgozót. A tervezett üzem közvetlenül a szarvasmarha tartó telep szomszédságában épül, ezért az állatok szállítás nélkül, a saját lábukon kerülnek a vágás helyére, melynek köszönhetően a folyamat teljes mértékben stresszmentes.

Ezen üzem évi 1000 darab szarvasmarha vágására, érlelésére, darabolására és feldolgozására alkalmas.

Az üzem úgy került megtervezésre, hogy a vágott szarvasmarhák 21-28 napos száraz érlelésére elegendő kapacitással rendelkezik. A fejlesztéshez az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a Magyar Kormány nyújtott támogatást.

A kezdetekről és a már megvalósult jó gyakorlatokról, példaértékű tevékenységekről kérdeztem a tulajdonost.

„Nagyapám egy rendkívül okos ember volt, szinte előre látta az egész életem, szerencsémre sok hasznos információval látott el. Amikor megkérdeztem Tőle, mi is kell a sikerhez, melyre a következő válasz hangzott el: véletlen, szerencse és idő. De ha nagyon akarod, akkor egy kicsit kevesebb idő. Nem tudom, hogy eléggé akartuk e, de büszkén állíthatom, hogy célunkat megvalósítottuk.

1999-ben megvásároltunk 50 hektárnyi (kellően rossz minőségű) szántóterületet. Az induló gépparkunk: 1db MTZ, 1 eke, 1 borona, személyi állományunk pedig 2 fő volt. Az ügyvezető és jómagam.

Szerencsére találkoztam olyan emberekkel, akik szakmaisága, az állattartás iránti elkötelezettsége engem is tovább motivált. Így fogtunk bele 2009-ben a szarvasmarhatartásba. Az induló állomány 2009 júliusában érkezett, 60 db Angus üsző volt, továbbá sikerült megvásárolnunk két állattartó telepet. Munkánkhoz és fejlődésünkhöz jelentős segítséget adtak az EMVA alapból és a Magyar Kormány által kiírt és sikeresen megpályázott támogatások.
Büszkén állíthatom, hogy jelenleg a Magyarországon egyedülálló feltételek adottak nálunk ahhoz, hogy saját termelésű marháinkat feldolgozzuk és értékesítsük.”

A növénytermesztés és állattenyésztés mellett az alábbi jó gyakorlat is megtalálható a területen.

Miskolci és környékbeli zöldhulladékot az erre a célra kijelölt telepre szállítják, melyet szarvasmarha trágyával keverve komposztálnak, melynek eredményeképpen kiváló humuszos termőföldet kapnak. Ezt a virágföld szerű humuszt a bányameddő-területek revitalizációjára használják fel. Az így rekultivált területeken egy kertészmérnök hölgy segítségével egy ÖKO kertet hoztak létre, ahol a megtermelt zöldség-gyümölcs kiváló minőségű, vegyszermentes és egyfajta plusz juttatásként felajánlják a dolgozóik részére. Ez a kezdeményezés nemcsak környezettudatos, hanem 5-6 környékbeli embernek munkát is biztosít. A kert mellett két tavat is rendben tartanak, ahol haltelepítés és tereprendezés is folyamatban van, itt lehetőség nyílik majd horgászatra és apróvadas vadászatra is.

Számomra a fejlesztések megismerése mellett azért lett kiemelkedő a Szuhacsoport munkája, mert példaértékű a környezettudatosság és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségük, továbbá az állatok és a mellettük dolgozó munkatársak megbecsülése.

A vállalkozás sok helyi és környékbeli embernek biztosít megélhetést, emellett fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Több sport, illetve civil szervezet, egyesület munkáját segítik anyagi támogatásukkal.

Szerző: Tóth Ágnes
Fotó: Innopark