Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás. Mindkét egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében először a 2024. évi egységes kérelem keretében nyújthatók be támogatási, egyben kifizetési kérelmek – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.


2024. március 23.

A kormányzat elkötelezett abban, hogy több és jobb minőségű erdő legyen Magyarországon, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek. Éppen ezért a Közös Agrárpolitika keretében a korábbi költségvetési időszaknál háromszor nagyobb, összesen 310 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a magyar erdők fejlesztésére. Az agrártárca erdők iránti kiemelt figyelmét mutatja, hogy az erdészeti pályázati felhívások megjelenése az elsők között indult. Így már elérhető a Natura 2000 területek támogatásával és az erdőkárok helyreállításával kapcsolatos felhívás – tájékoztatott az államtitkár.

A 60,6 milliárd forint keretösszegű, „Erdő területeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések” elnevezésű (KAP-RD34-1-24 kódszámú) felhívás a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírások betartásával járó többletköltség, valamint bevételkiesés kompenzációját jelenti az erdőgazdálkodók számára. A 2030-ig szóló Nemzeti Erdőstratégia rögzíti, hogy az erdők hármas funkciója közül a természetvédelmi szempontok érvényesülése és érvényesítése is fontos társadalmi érdek. A Natura 2000 erdőterületek állapotának megőrzése, megfelelő kezelésük biztosítása és lehetőség szerinti javítása ennek megfelelően alapvető erdészeti cél. Jelentőségét mutatja, hogy a Natura 2000 hálózatba 773 ezer hektár erdő tartozik, ezekből 594 ezer hektár állami erdő, 179 ezer hektár pedig magánerdő – hangsúlyozta Zambó Péter.

A felhívás keretében a minimális támogatható erdőterület mérete 1 hektár és csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás. A támogatás mértéke faállomány típus csoportok, illetve korcsoportok szerint változik és a pályázati felhívásban megtekinthető. Bizonyos faállomány típusok esetében, amennyiben az igényelt támogatás meghaladja a 200 euró/ha/év összeget, és a kérelem olyan erdőrészlethez kapcsolódik, amelyre az elmúlt 5 naptári évben már vettek igénybe Natura 2000 erdő kompenzációs támogatást, a támogató döntések meghozatala érdekében az Agrárminisztérium egy uniós notifikációs folyamat keretében megkérte az Európai Bizottság jóváhagyását.

Zambó Péter kiemelte, hogy a 10 milliárd forint keretösszegű, „Az erdőpotenciál abiotikus vagy biotikus károkozást követő helyreállítása” elnevezésű (KAP – RD41-2-24 kódszámú) felhívás abból indul ki, hogy a gyors ütemben változó klimatikus adottságok és az ezzel összefüggő környezeti hatások miatt az erdőállományok komoly kihívásokkal néznek szembe. A felhívás alapvető célja, hogy a fokozódó és egyre szélsőségesebbé váló abiotikus környezeti károsító körülmények és események – például vízhiány és aszály következtében kialakuló erdő- és vegetációtüzek, fagykárok és viharkárok -, továbbá a biotikus kórokozók és károkozók elterjedésének hatására bekövetkező erdőkárok helyreállításának támogatásával ellentételezze az erdőgazdálkodók többletköltségeit. A kiírás keretében különböző típusú helyreállítási tevékenység kapcsán igényelhető támogatás. Az alaptámogatás mértéke célállomány-típus csoportként és kártípusonként változik, például „mesterséges erdősítéssel történő helyreállítás” esetén hozzávetőlegesen összesen 2300-3900 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként. A pontos értékek a pályázati felhívásban tekinthetők meg.

Mindkét támogatási konstrukció esetében a mindenkori egységes kérelem keretében nyújthatóak be a vissza nem térítendő egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében támogatási, egyben kifizetési kérelmek. 2024. évre értelemszerűen ez az idei egységes kérelem benyújtását jelenti – közölte az államtitkár.

Az Agrárminisztérium célja, hogy egyensúlyt teremtsen a környezeti és versenyképességi szempontok között, de a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása csak a gazdálkodók aktív bevonásával lehet igazán eredményes. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda